
Nyugtalanság érzete hatalmasodik el a szorongó emberen, félelemmel, aggodalommal járhat együtt. Forrás: Shutterstock
Néha gyilkol, vagy más megölésére vesz rá gonosz embereket az étel, az ital, amely sajnálatosan nem csak táplál, szomjat olt. Ez a gasztronómia sötét oldala. Sorozatunkban megtörtént, tanulságos esetekről olvashattok a nagyvilágból és itthonról. Ezúttal azonban olyan ételeket veszünk számba, amelyek – az eddigiekkel ellentétben – nem rombolják, hanem gyógyulni segítik az emberi szervezetet. (Forrás: Wikipédia, Dívány, WebBeteg)
A szorongás a Wikipédia meghatározása alapján az élet természetes része, sokszor szükséges és hasznos. Ám sajnos figyelmen kívül nem hagyható gondot okoz akkor, ha az intenzitása és a gyakorisága zavaróan magas, illetve akkor is, ha teljes egészében hiányzik. Utóbbi például a pszichopátia, az antiszociális személyiségzavar egyik jellemzője. Valójában nyugtalanság érzete hatalmasodik el a szorongó emberen, félelemmel, aggodalommal járhat együtt.
Tehetetlenséggel összekötött félelem
A szorongás olyan mindennapos érzés, amely azonosítható külső ok nélkül is létrejön. Nem egyenlő a félelemmel, aminek mindig van pontos külső oka. A szorongás a tehetetlenség érzésével összekötött félelem érzete, amikor az ember úgy érzi, hogy semmiféle befolyással sincs a történésekre.
A testi tünetei lehetnek: szívdobogás, émelygés, mellkasi fájdalom, fejfájás, gyomorfájás, izomfeszültség a vállban és nyakban, szédülés, fáradtság. Az érzelmiek pedig: nyugtalanság, izgatottság, érzékenység, álmatlanság vagy rossz álmok sorozata.
A hátterében a perfekcionizmus is állhat, ami a kudarctól való félelemmel is összekapcsolódik, illetve a külső (vélt vagy valós) elvárásoknak való megfelelés is hajthatja. A tudományos kutatások szerint az amigdala, az agy egy részének hibás működése idézheti elő a szorongást.
Egyfajta jelzés is a szorongás, ami arra figyelmeztet, hogy bajban vagyunk, s tenni kell ellene. Már csak azért is, mert a szorongásos zavarok a Földön nagyon gyakoriak, az emberek egynegyede átél ilyen problémákat.
Az étcsokoládé enyhítheti a szorongást
Gyógyszerek, rendszeres edzés, enyhülést nyújtó légzéstechnika egyaránt e nehéz helyzet kezelésére szolgálhat. A tudományos vizsgálatok során ugyanakkor a tudósok arra jutottak, hogy az ezt az érzést csökkentő táplálkozás is a bajban lévő segítségére lehet. Vagyis vannak olyan ételek, italok, amelyek a nyugtalanság, az izgatottság ellen hatnak.
Az étcsokoládéban lévő antioxidáns növényi vegyületek anyagai jócskán fokozzák az agyban a vér áramlását. Forrás: Wikipédia
Vegyük elsőnek az étcsokoládét! A kutatások igazolták, hogy sokak kedvenc csemegéjében antioxidáns növényi vegyületek, így epikatechin és katechin található, vagyis flavonolokat tartalmaz. Azok pedig javíthatják az agy működését, hiszen fokozzák az agy véráramlását. Mindez lehetővé teszi a stresszes helyzetekhez való alkalmazkodást.
Több mint 13 és fél ezer emberrel végeztek kísérletet, s kiderült, hogy jóval kevésbé jelentkeztek a szorongásos tünetek az étcsokit rendszeresen fogyasztóknál, mint az édességet csak ritkán kóstolóknál.
A probiotikus joghurt, a kurkuma áldásos hatása
A cikkünkben tárgyalt mentális probléma ellentételezéséhez a táplálkozási szakemberek a joghurtot is ajánlják. A vizsgálataikban kiderítették, hogy a probiotikus élelmiszernek számító joghurt elősegítheti a mentális egészséget és az agyműködést azzal, hogy csökkenti a gyulladást, fokozza a hangulatjavító neurotranszmitterek, például a szerotonin termelését. Egy tanulmányban leírták, hogy azok a szorongó emberek, akik naponta probiotikus joghurtot ettek, jobban meg tudtak birkózni a stresszel, mint akik probiotikumok nélkül fogyasztottak joghurtot.
Lejegyezték kísérlet alapján azt is, hogy a négy héten át napi kétszer 125 gramm joghurtot magukhoz vevő nők esetében alacsonyabb szorongásos szintet mértek.
A kutatások bizonyították, hogy a fűszerek között a kurkuma segítheti a benne lévő vegyületnek köszönhetően leginkább az agysejtek krónikus gyulladással és oxidatív stresszel kapcsolatos károsodásának megelőzését.
Ennek igazolására is folytattak kísérletet 80 cukorbeteg bevonásával. Arra jutottak, hogy ha az emberek nano-kurkumint (napi 80 milligramm) nyolc héten át naponta szedtek, lényegesen alacsonyabb szorongásos pontszámot értek el, mint a placebóval kezelt társaik.
Szorongásmérséklő atlanti lazac
Az ételek sorából kiemelkedik a szakemberek szerint a lazac. Az agy egészségét biztosító, erősítő tápanyagokat, D-vitamint és omega-3 zsírsavakat tartalmaz. Megállapították, hogy ezek segíthetnek szabályozni a dopamin és a szerotonin neurotranszmittereket, amelyek nyugtató és ellazító tulajdonságokkal rendelkeznek. Csökkenthetik a gyulladást, megelőzhetik az agysejtek működési zavarát. Az említettek gyakran jelentkeznek a szorongásos embereknél.
Akiket kínoz a szorongás érzése, azok okosan teszik, ha sok lazacot esznek, annak jótékony hatása kísérletekkel bizonyított. Forrás: Wikipédia
Egy tanulmányban összefoglalt kísérleti eredmény arról árulkodott, hogy azok a férfiak, akik öt hónapon keresztül hetente háromszor ettek atlanti lazacot, kevesebb szorongásról számoltak be, mint a csirkét, sertés- vagy marhahúst evők. Javultak a szorongással összefüggő, fizikai tüneteik is.
Növényekből készített termékek szintén kedvező hatással lehetnek a szorongásos tünetekre. A kamilláról és a zöld teáról van szó, amelyek használata ajánlott.
Kamillakivonat és zöld tea is segíthet
A kamilla a szorongással összefüggő gyulladást csökkentő tulajdonságú, s antioxidáns is. A szakemberek úgy vélik, segít szabályozni a hangulathoz kapcsolódó neurotranszmittereket, szerepet játszhat a hipotalamusz–hipofízis–mellékvesekéreg (HPA) tengely szabályozásában, amely a szervezet stresszválaszának központi része.
Kísérletben napi 1500 milligramm kamillakivonatot etettek 38 héten át generalizált szorongásos zavarban szenvedő személyekkel. Náluk jócskán csökkentek a szorongásos tünetek, szemben az ilyen kivonatot nem kapókkal.
Itallal is végeztek kísérletet a tudósok, mégpedig a zöld teával. A résztvevők L-teanint tartalmazó nedűt ittak, s alacsonyabb szubjektív stresszről számoltak be, a szorongással összefüggő stresszhormon, a kortizolszintjük is alacsonyabb volt. Megállapították, hogy az L-teanin gátolni tudja az idegek túlzott izgatottságát, növeli a szorongáscsökkentő hatású dopamint és szerotonint, neurotranszmittereket.

A zöld tea elkészítéséhez való levelek. Az ital segítségünkre lehet a szorongás enyhítésében. Forrás: Wikipédia
A túlzott szorongás kezelésében, a fentebb sorolt étkezési-italfogyasztási megoldásokon túl, a pszichoterápiás módszerek nagyon eredményesek, különösen a kognitív viselkedési terápia. Nem szabad elfeledni: a kezelésre szolgáló módszerek kiválasztása a pszichológustól és pszichiátertől, illetve a beteg reagálásától is függenek.