A XII táblás törvényt szemlélik a polgárok az ókori Rómában. Forrás: wikipedia.hu

Néha gyilkol, vagy más megölésére vesz rá gonosz embereket az étel, az ital, amely sajnálatosan nem csak táplál, szomjat olt. Ez a gasztronómia sötét oldala. Sorozatunkban megtörtént, tanulságos esetekről olvashattok a nagyvilágból és itthonról. Ez alkalommal a méreggel gyilkolók vagy azzal kísérletezők büntetéséről lesz szó. (Forrás: Wikipédia, Internetes Jogtudományi Enciklopédia, ijoten.hu, csillagvar.hu, Arcanum.com, Wolters Kluwer)

Veneficium. Több jelentése is létezik magyarul e szónak: bájitalkészítés, bűvölés, varázslás, méregkeverés. Az Arcanum.com leírása szerint eredeti értelemben méreg által elkövetett szándékos emberölés. Annak is a súlyosabb beszámítás és büntetés alá eső minősített esete.

Halállal lakolt tettéért a méregkeverő Rómában

A másokat megmérgezőket a történelemben már szinte a kezdetektől büntették. A Wikipédia arra utal, hogy a Kr. e. 451-450-ben készült XII táblás törvény – a római jog különösen fontos forrása – a méregkeverőre halálbüntetést rendelt kiszabni. (Amúgy akárcsak valamennyi gyilkosra.)

Rendkívüli quaestiót, vizsgálatot végző szervet hoztak létre Kr. e. 312-ben a mérgezés egyes eseteinek nyomozására. Később, Kr. e. 81-ben állandó quaestiót létesítettek, amely számkivetéssel sújtotta a mérgezés tettesét, de ugyanígy azt is, aki mérget vásárolt, árult, vagyis részese volt a méregkeverésnek.

A császárság korában az ókori Rómában e vétségért a tisztes személyeket büntették deportatióval, számkivetéssel, a közönséges gonosztevőket keresztre feszítették vagy vadállatokkal való viadalra ítélték.

Engesztelésül tinóval fizettek a tettesek

Bűncselekmény és büntetés címmel látott napvilágot az Internetes Jogtudományi Enciklopédia ijoten.hu elnevezésű honlapján Dr. Balogh Elemér, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara egyetemi tanárának tanulmánya. Különböző korok szankcióinak elemzése során kitér a középkori Magyarország híres Tripartitumának (Hármaskönyv) ismertetésére is, amelyet Werbőczy István magyar jogtudós, királyi ítélőmester, királyi személynök, Magyarország nádora alkotott meg és terjesztett 1514-ben az országgyűlés elé.


 

Werbőczy István (képünkön régies névírással) 1514-ben készítette el a Tripartitumot, a Hármaskönyvet. Forrás: wikipedia.hu

A műben szó esik egyebek között arról, hogy Szent István dekrétumai sorában a szándékos emberölést elkövető szabad jogállású személyek – beleértve a méreggel gyilkolókat – 110 tinót/aranyat tartoztak fizetni, amelyből 50 a királyi kincstárra szállt, 50-et a károsult rokonai, 10-et pedig az ítélő bírák kaptak. Az áldozat is a szabadok közül való kellett, hogy legyen. 

Külön rendelkezés volt arról az esetről, ha szabad ember más szolgáját öli meg, amikor is annak értékét kellett megtérítenie (pénzen vagy másik szolga átadása formájában). A nem szándékos emberölés esetén 12 tinó volt a fizetség mértéke. A feleséggyilkosságban vétkesek elleni jóvátételek összegei is az elkövetők státusa alapján nyert szabályozást: az ispánok 50, vitézeik 10, a közszabadok 5 tinóval tartoztak megengesztelni az asszony rokonságát.

Súlyos büntetés járt kút megmérgezéséért

A következő ugrás visszatekintésünkben a XIX. század végéhez visz. Akkor született meg hazánkban az első átfogó büntetőjogi jogforrás, a Csemegi-kódex, az 1878. évi V. törvénycikk. Annak XXI. fejezete a közegészség elleni bűntettekről és vétségekről rendelkezik.



Csemegi Károly átfogó büntetőjogi kódexét 1878. évi törvénycikként iktatták be. Forrás: wikipedia.hu


Közegészség elleni vétségnek számított, ha valaki „a közfogyasztás tárgyait képező, s elárusitásra vagy szétosztásra rendelt élelmi czikkek közé, az egészségre ártalmas anyagot kevert, vagy kevertetett; ugyszintén az, a ki az akként meghamisitott vagy életveszélyes élelmi czikkeket elárusitás, vagy szétosztás czéljából boltjában, vagy más áruhelyen vagy raktárában tartotta”. A szankció egy év fogház és még száztól ezer forintig terjedő pénzbüntetés volt.

A használatban lévő kút, vízvezeték, víztartó megmérgezése, ártalmas tulajdonságának elhallgatása, s ezek áruba bocsátása is büntetendő volt, öttől tíz évig tartó fegyházzal. Ha valaki emiatt meghalt, a szankció tíztől tizenöt esztendeig terjedő fegyház volt.

A méreggel visszaélők is szankcióra számíthattak

A XX. század második felében a Magyar Népköztársaság büntető törvénykönyvei is szabályozták a mérgezéses eseteket. Meg kell külön jegyezni, hogy ha ezek miatt emberek haltak meg, az már emberölésnek minősült, és jóval súlyosabb büntetést szabtak ki az elkövetővel szemben.

Az 1961. évi V. törvény (korabeli Btk.) Visszaélés méreggel címen a 201. szakaszában rendelkezett e bűntényről. Hat hónapig terjedő szabadságvesztés-büntetésben részesült az, aki mérget jogosulatlanul készített, engedély nélkül megszerzett, tartott vagy forgalomba hozott. Az is, aki a mérgek visszaélésszerű felhasználásának, avagy más személyek veszélyeztetésének kizárására előírt intézkedések megtételét elmulasztotta.

Szóról szóra ugyanezt az elkövetési magatartást fogalmazta meg az 1978. évi IV. törvény, amely szintén Büntető Törvénykönyvként szerepelt a jogforrások listáján. A 265. paragrafus annyiban tért el a tizenhét évvel korábbi kódextől, hogy a kiszabható szabadságvesztés-büntetést már egy évben határozta meg.

Emberi életet fenyegető veszélyes anyag

Méreggel visszaélés cím alatt olvasható rendelkezés a napjainkban hatályos büntetőjogi kódex, a 2012. évi C. törvény 188. szakaszában. A törvényszöveg a tettes cselekedetéről ugyanaz, mint az előző két jogforrás esetében. Ám ezúttal a jogalkotó hozzáfűzi: vétség miatti elzárás a szankció, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.

A jelenlegi Btk. viszont azt is tartalmazza, hogy mit kell érteni méreg kifejezésen. „Olyan veszélyes anyagot vagy keveréket, amely toxikológiai tulajdonságai alapján a belégzése, lenyelése vagy a bőrön át történő felszívódása esetén az emberi életet veszélyezteti, illetve súlyos sérülést vagy súlyos egészségkárosodást idézhet elő”.

(Következik: Emberi hamburgerek)