KSH-adatokat nem néztem ugyan, de biztosan kijelentő, hogy Magyarországon a túlsúly meglehetősen gyakori. Mumustéma ez, viszont nem árt beszélni róla. Az emberek jó része csupán esztétikai kérdésnek fogja fel a témát, s úgy gondolja: valakinek tetszik egy túlsúlyos ember, van, akinek nem. Vitathatatlan például a hölgyek esetében, hogy akad, akinek kifejezetten jól áll, ha van rajta akár nem is olyan kevés felesleg. Ezt azonban nem a külsőségek alapján kellene vizsgálnunk, hanem egészség szempontjából. (Az egészség – és ez szintén vitathatatlan – mindenkinek jól áll!) 

Mindig vékony voltam, mindig büszkén hangoztattam, „egy nőnek legyen lapos hasa!”. Jól érzetem magam a bőrömben, de tettem is jócskán a genetika mellé. Leginkább azzal, hogy sportoltam – nem versenyszerűen, hanem hobbiból. Teltek-múltak az évek, és volt bizony az életemből egy szakasz, amikor volt rajtam is plusz – nem 2-3 kiló... Mintha egy másik ember lettem volna, mind belülről, mind pedig a tükörbe nézve. Amit pedig azon értek, hogy „belülről”, az az, hogy mindazt éreztem a bőrömön, amit egy „született” túlsúlyos. Tehát olyan személy, aki egész életében, vagy az élete jó részében küzd ezzel a problémával. Egész nyugodtan kimondható, hogy küzd, hiszen ez egy küzdelem: alig tudod bekötni a cipőd, nehezen veszed a levegőt, a gyorsabb séta problémát okoz, a lépcsőzés meg aztán pláne. Arról nem is beszélve, hogy bizony éreztem a tekinteteken: „mitől hízhatott vajon ilyen sokat?” Megfordítom a gondolatmenetet: „mit tehetett volna, hogy ne hízzon meg?”

Nincs olyan ember, akinek ne az egészség állna a legjobban. Fotó: Pixabay/Pexels

Biztos vagyok benne, hogy a hízás jó valamire: inkognitóban lenni. A plusz kilók olyanok, mintha lenne egy páncél a lelket körbe kerítve. Onnan senki nem tudja megsebezni azt. Gondolhatja egy túlsúlyos; ha mást nem, ez lehet a tudat alattijában. A kilók biztonságot adnak. Viszont ha nehézséget okoz az öltözködés, a mozgás, az igencsak nagy intő jel. (És nekem például nem volt komfortos a tükörbe néznem sem…)

Ha mozgás/sport; van, aki a futásra, gyors gyaloglásra, van, aki az úszásra vagy éppen a szikla- és/vagy hegymászásra esküszik. Fotó: Pexels

Szerintem az elhízásnak komoly lelki okai is vannak, így megelőzésképp nem árt, ha az ember nemcsak a testét orvosoltatja, hanem a lelkét is időnként. Hacsak tehetjük, ne szedjünk gyógyszereket! Egyes gyógyszerek az étvágyat növelhetik, összezavarhatják a szervezetet. Azt mondják, nem árt, ha ugyanabban az időpontokban fogyasztjuk ételeinket – ha nem is percre pontosan betartva, de a táplálkozás ideje is segíthet az „elkerülésben”. Nem kell degeszre ennünk magunkat: ha túlterheljük a gyomrot, később fáradtabban leszünk, esetleg rossz lehet a közérzetünk. Talán azért, mert a gyomor a nagy evésekkor nagy munkát is végez. Szerintem az egyik legfontosabb, hogy minőségi ételeket fogyasszunk. Az ételen nem érdemes spórolni. Ha spórolunk vele, az egészségünkkel fizetünk meg később. A jó minőségű alapanyag fontos. És ami szintén az: a mozgás! Mindegy, hogy mit, de azt a valamit szeresd, élvezettel csináld! Ha nem is mész el bokszolni, esetleg nem úszod át a Balatont, még sétálhatsz! Kijelenthető talán, hogy sétálni mindannyian szeretünk. Legalábbis a többségünk biztosan. A séta gyorsabb tempója a gyaloglás. Gyalogolj hát! Ne csak autóval, ne csak busszal, ne csak rollerrel, bringával vagy motorral közlekedj! Gyalog menj! A (tempós) séta jó hatással lesz a testedre és a lelkedre is! Ezt pedig mások is észreveszik. A plusz kiló nem véd meg semmitől… Azt csak te tudod! Így ne tegyél páncélt a lelked köré! Vagy ha már van, vedd le!