A fenntarthatóság nem divatkérdés, hanem életstratégia. A lényege abban rejlik, hogyan tudunk úgy termelni és fogyasztani, hogy közben ne éljük fel a jövő erőforrásait. Abban segít, hogy élhető világot tudjunk magunk után hagyni...
Nemrégiben indult gasztrosorozatunk mostani részében az étel helyett az ital kerül a középpontba. Mégpedig a bor. Lázár István bortechnológus segít eligazodnunk most a borok világában: mesél a korábbi munkáiról, a tapasztalatairól, a kedvenc borairól és persze a legújabb munkaköréről is, amelyben már nem maga a nedű, hanem a parafa játssza a főszerepet…
– Mesélj, hogyan kerültél a borkultúra közelébe?
Az ismert burgerimádóval, street food-szakértővel, étteremtulajdonossal, Jancsa Janival beszélgettem ezúttal a gasztronómiáról. Szó esett – természetesen – a hamburgerekről, kedvenc ételeiről, kedvenc szakácsairól és a fenntarthatóságról is…
– Mi inspirált arra, hogy a gasztronómiával foglalkozz? Hogyan jött ez a terület az életedbe?
A magyar konyhában nem csupán a húsok, a tésztafélék, a raguk, a mártások, a finomabbnál finomabb köretek játszák a főszerepet, hanem a sokféle összetevőből készülő főzelékek is.
A főzelék zöldségből – ritkábban gyümölcsből – kreált étel, ami köret helyett feltéttel válik főétellé. Van, aki szereti a főzeléket, van, aki kevésbé, ám valószínűleg minden magyar talál legalább egy olyan főzeléket, amit valószínűleg kedvel. Szinte minden zöldségből készíthető ez az egyszerű, nagyszerű és többnyire nagyon egészséges eledel.
Az, hogy milyen drágák az élelmiszerek Magyarországon, azt egyikünknek sem kell bemutatni, hüledezve látjuk ezeket bármelyik áruházban tolva a kosarainkat. A legalapvetőbb emberi szükségletünk finoman szólva sem olcsó, ez pedig nem más, mint az evés.
A hús, a kenyér, a tej, a zöldségek, a tészta, a fűszerek, a burgonya, a tojás – minden nagyon drága. Van azonban jó hír, jól lakhatunk akkor is, ha spórolni vagyunk kénytelenek.
Az OKOSTÁNYÉR elnevezést viseli az az új, magyar táplálkozási ajánlás, amelyet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) készített el. Az egészséges táplálkozás alappilléreit fogalmazzák meg mind a felnőtteknek, mind pedig a gyermekeknek.
A legtöbb ember szereti az édességet: a finom desszerteket, a tortaszeleteket, a süteményeket és persze a csokoládét. A franchise üzletekbe is sokan szívesen járnak: csodaszép és nagyon finom desszertkölteményeket lehet ott kóstolni, persze igen drágán. Ám a legnagyobb probléma az, hogy a családi vállalkozásokat bizony kiszorítják. Így néha azoknak be is kell zárniuk az üzleteiket.
Ahhoz képest, hogy mennyien küzdenek valamilyen ételérzékenységgel, nem figyelnek oda az éttermek arra, hogy bizony az intoleránsok is szívesen élveznék a gasztroélmények örömeit.
Az, hogy egy étteremben hogyan viselkedik a vendég, egyáltalán nem mindegy, viszont az sem, hogy a pincér miként viszonyul a hivatásához, no és persze főleg a vendéghez. A pincéreknek is ildomos a rájuk vonatkozó etikettet betartaniuk – mindezen áll vagy bukik, hogy jó szakemberek-e vagy sem.
Egyre inkább elterjedt az elmúlt években, hogy az ételt házhoz rendeljük. Sokszor kényelmi okokból, sokszor meg kényszerből – az utóbbi esetében gondoljunk csak a magányos és betegeskedő emberekre.
Több futárcég is biztosítja számunkra a különböző fogások házhoz szállítását – sőt ma már az általuk történő ételkézbesítés valószínűleg népszerűbb is, mint az éttermek általi házhoz vitel. Az, hogy elégedettek vagyunk-e az ételfutárcégek szolgáltatásaival, már egy másik kérdés. Vegyük sorra a sarkalatos – negatív – pontokat!
A magyar gasztronómia a virágkorát éli, s bőven akad hazánkban olyan szakács, aki magasra tör. Olyan, aki rendkívül tehetséges és precíz a szakmájában, s szeret újat és újat is alkotni. A Nyelvalelke.hu sorozatot indít: tehetséges gasztroszakemberekkel beszélgetünk a szakma érdekességeiről. Először az Ózon Hotel másodséfjét, Csathó Dénest faggattuk az ő karrierjének állomásairól, nézőpontjairól, főzőműsorokról, a konyhai életről, otthoni főzésről…
– Mióta érdekel a gasztronómia, hogyan lettél a szerelmese?
Az olasz gasztronómia tökéletessége nem a bonyolultságban gyökerezik, hanem a nemes értelemben vett egyszerűségben: a kevés alapanyagban, a sok figyelemben, az évszázados tapasztalatban, a fűszerezésben és persze a híres-neves olasz szenvedélyben. Az olasz konyha mély hagyományokat őriz, s mondhatni, a mindenkori, nagybetűs gasztronómia része. Nézzük hát a legnépszerűbb olasz kulináriai remekeket!
A csend az asztalnál ma már sokak számára kényelmetlen, mintha az evés önmagában már nem lenne elég. Kell mellé telefon, beszélgetés, bármilyen zaj, ami kitölti az üresnek hitt pillanatokat. Pedig az evésnek fő tevékenységnek kellene lennie, hiszen figyelmet igényel. Olyan pillanatnak kellene lennie, amit megélünk, amire odafigyelünk, csak arra koncentrálunk, és persze, hogy kiélvezzük az ízeket, az is fontos.
Az étkezés szükségszerű. Megéhezünk és eszünk. Ha viszont jobban belegondolunk, a táplálkozás jóval több ennél. Szokás, kommunikációs forma, kulturális üzenet. Az evés sokat elárul rólunk, a neveltetésünkről, az értékrendünkről, sőt arról is, hogyan viszonyulunk az embertársainkhoz.
Az evés ősi emberi cselekvés, mégsem olyan helyzetként gondolunk rá, amelyben láthatóvá válunk. Pedig amikor eszünk, nincs hová bújnunk. Különösen akkor, ha ezt társaságban tesszük. A mozdulataink ritmust kapnak, a figyelmünk befelé irányul, ám mindez kívülről érzékelhető. Az asztalnál azonben nem szerepet játszunk, hanem jelen vagyunk. Ez pedig sokszor kényelmetlenebb, mint azt hinnénk...
