Mi a közös egy olasz pásztorban, egy japán nagymamában és egy costa ricai földművesben? Az, hogy jó eséllyel mindhárman megérik a 100 körüli életkort – méghozzá viszonylag jó egészségi állapotban. A kutatók több földrajzi részt blue zones néven emlegetnek: ezek olyan régiók, ahol feltűnően sok a százéves ember. Ide tartozik egyebek között Szardínia, Okinawa, Ikaria, a Nicoya-félsziget és Loma Linda is. A kérdés adja magát: mit esznek az itt élők?
Kétségtelenül nagyon fontos, hogy mindannyian tegyünk a pazarlás és a szemetelés ellen, hiszen a bolygónk, ezáltal a mi sorsunk is függ ettől. A konyhában is lehet fenntarthatóan ténykedni, ezzel a témával foglalkozunk most.
Nagyon fontos előírásai vannak a gyermekek étkeztetésének, ezeket pedig még az Emberi Erőforrások Minisztériuma határozta meg. Az erre vonatkozó rendeletet többször módosították, de a lényeg nem változott.
A fantasztikus Rocky-filmek felelevenítése felvetette a gondolatot, hogy vajon Sylvester Stallone milyen étrendet követ: mit szeret, mit nem, ínyenc-e vagy sem. És persze a táplálkozásával és mind a mai napig kiváló formájával kapcsolatban fontos megemlíteni az edzéseit is, és természetesen ezen szempontokból szó lesz az ikonikus Rocky Balboa-féle egészséges életmódról is. Motiváló cikk következik!
Volt olyan idő, amikor egy borászatnak elég volt jó bort készítenie: szerettek hozzájuk járni az emberek, akár hazavitték a finom nedűt, akár a pincészetben fogyasztották el azt. De mintha ennek az időszaknak vége lenne már.
Ez az egyszerű étel ropogósnak vagy salátafeltétnek egyaránt ideális.
Hozzávalók:
fűszerek ízlés szerint (pl. pirospaprika, fokhagymapor, curry, chili)
Elkészítés:
Amikor belépünk egy étterembe, szinte automatikusan a látványra és az élményre figyelünk: a tálalásra, az ízekre, a hangulatra, a pincér kedvességére. A vendéglátás azonban nem ott kezdődik, amit a vendég már észre is vesz. A háttérben egy olyan világ működik, amely láthatatlan az étteremlátogatók számára, mégis nélkülözhetetlen. Egy rendszer, amelynek minden szereplője hozzájárul ahhoz, hogy a tányéron végül minden a helyére kerüljön.
Ha ellátogatunk egy étterembe, egyre ritkábban találkozunk azokkal a fogásokkal, amelyek néhány évtizede még alapnak számítottak. Hol van a borjúpaprikás galuskával? A valódi brassói? Az eredeti Gundel-palacsinta?
Nem arról van szó, hogy ezek az ételek teljesen eltűntek volna, inkább kiszorultak a reflektorfényből. Helyüket átvették a könnyebben értelmezhető, gyorsabban elkészíthető vagy éppen trendibb fogások. Ilyen például a smash burger, a bao vagy éppen a poké bowl – a lista hosszú, és természetesen folyamatosan frissül.
Manapság egyre többször halljuk: étterembe járni – még egy egyszerű gyorsétterembe is – már-már luxus. Az árak emelkedése mindenkit érint, a mindennapi kiadások egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a fizetésekből. Mégis, ha elsétálunk egy-egy vendéglő előtt, vagy benézünk az ablakon, gyakran azt látjuk: alig van szabad asztal. Ellentmondás? Első ránézésre igen.
Auguste Escoffier neve ma is úgy cseng a gasztronómiában, mint egyfajta választóvonal: volt előtte és utána. Nem pusztán kiváló szakács volt, hanem rendszerező zseni, aki a modern konyhaműködés alapjait fektette le, és ezzel gyakorlatilag újradefiniálta, mit jelent éttermi ételeket alkotni.
A food truckok, azaz a meleg ételeket árusító teherautósok története Észak-Amerikában indult a polgárháború utáni érában. Charles Goodnight 1866 körül hozta létre a Chuck Wagont, amelyen a cowboyoknak készített ételeket, ezzel biztosítva azok egész napi étkezését. Ahogyan telt-múlt az idő, a mozgó büfék egyre népszerűbbek lettek, a városokban is elterjedtek, ma pedig már mondhatni, hogy a virágkorukat élik – méghozzá az egész világon. Így hát ha azzal vádolnának minket, hogy milyen illetlen dolog az utcán enni, joggal mondhatnánk, hogy nem, nem az!
A szabadtéri főzés korábbi verziójának ideje lejárt: ma már nemcsak szalonnát, grillkolbászt, babgulyást készítünk kint. Persze a klasszikusok megmaradtak, de a nemzetközi konyha is helyet kapott a kültéri sütés-főzésben, ráadásul nem is akármennyire, és nem is akárhogyan.
Egyértelmű, hogy aki lakodalomba megy, már tudja, hogy milyen fantasztikus lesz a gasztronómiai felhozatal – a közös ünneplés mellett emiatt is szeretjük oly sokan a lagzikat.
A méz egy nagyon különleges alapanyag, amely kétségkívül színesíti a kulináriát. Természetesen nem csak a desszertekre vonatkozik mindez. A köveetkezőkben arról lesz szó, hogy ez az összetevő hogyan javíthatja az ételek ízét, állagát és tápértékét a főzés során.
Használhatod köhögéscsillapításra, sebkezelésre vagy a bőr hidratálására, főzés közben pedig édesítheti a desszertet, enyhítheti a fűszerek csípősségét, fényes felületet kölcsönözhet a máznak, és kiegyensúlyozhatja a salátaöntet ízét.
Létezik néhány étel, amelyek nevében egy-egy nemzet vagy híres város neve szerepel, de a fogásnak semmilyen köze nincs az adott országhoz. Sőt, az ominózus népek homlokegyenest máshogyan készítenék el az ominózus fogásokat. De akkor miért francia, miért milánói, miért görög, miért bolognai? Ennek a jelenségnek járunk most utána.
