Az OKOSTÁNYÉR elnevezést viseli az az új, magyar táplálkozási ajánlás, amelyet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) készített el. Az egészséges táplálkozás alappilléreit fogalmazzák meg mind a felnőtteknek, mind pedig a gyermekeknek. 

A legtöbb ember szereti az édességet: a finom desszerteket, a tortaszeleteket, a süteményeket és persze a csokoládét. A franchise üzletekbe is sokan szívesen járnak: csodaszép és nagyon finom desszertkölteményeket lehet ott kóstolni, persze igen drágán. Ám a legnagyobb probléma az, hogy a családi vállalkozásokat bizony kiszorítják. Így néha azoknak be is kell zárniuk az üzleteiket.

Az, hogy egy étteremben hogyan viselkedik a vendég, egyáltalán nem mindegy, viszont az sem, hogy a pincér miként viszonyul a hivatásához, no és persze főleg a vendéghez. A pincéreknek is ildomos a rájuk vonatkozó etikettet betartaniuk – mindezen áll vagy bukik, hogy jó szakemberek-e vagy sem. 

A magyar gasztronómia a virágkorát éli, s bőven akad hazánkban olyan szakács, aki magasra tör. Olyan, aki rendkívül tehetséges és precíz a szakmájában, s szeret újat és újat is alkotni. A Nyelvalelke.hu sorozatot indít: tehetséges gasztroszakemberekkel beszélgetünk a szakma érdekességeiről. Először az Ózon Hotel másodséfjét, Csathó Dénest faggattuk az ő karrierjének állomásairól, nézőpontjairól, főzőműsorokról, a konyhai életről, otthoni főzésről…

– Mióta érdekel a gasztronómia, hogyan lettél a szerelmese?

Az olasz gasztronómia tökéletessége nem a bonyolultságban gyökerezik, hanem a nemes értelemben vett egyszerűségben: a kevés alapanyagban, a sok figyelemben, az évszázados tapasztalatban, a fűszerezésben és persze a híres-neves olasz szenvedélyben. Az olasz konyha mély hagyományokat őriz, s mondhatni, a mindenkori, nagybetűs gasztronómia része. Nézzük hát a legnépszerűbb olasz kulináriai remekeket!

A csend az asztalnál ma már sokak számára kényelmetlen, mintha az evés önmagában már nem lenne elég. Kell mellé telefon, beszélgetés, bármilyen zaj, ami kitölti az üresnek hitt pillanatokat. Pedig az evésnek fő tevékenységnek kellene lennie, hiszen figyelmet igényel. Olyan pillanatnak kellene lennie, amit megélünk, amire odafigyelünk, csak arra koncentrálunk, és persze, hogy kiélvezzük az ízeket, az is fontos.

Az étkezés szükségszerű. Megéhezünk és eszünk. Ha viszont jobban belegondolunk, a táplálkozás jóval több ennél. Szokás, kommunikációs forma, kulturális üzenet. Az evés sokat elárul rólunk, a neveltetésünkről, az értékrendünkről, sőt arról is, hogyan viszonyulunk az embertársainkhoz.

Az evés ősi emberi cselekvés, mégsem olyan helyzetként gondolunk rá, amelyben láthatóvá válunk. Pedig amikor eszünk, nincs hová bújnunk. Különösen akkor, ha ezt társaságban tesszük. A mozdulataink ritmust kapnak, a figyelmünk befelé irányul, ám mindez kívülről érzékelhető. Az asztalnál azonben nem szerepet játszunk, hanem jelen vagyunk. Ez pedig sokszor kényelmetlenebb, mint azt hinnénk...